A tipográfiáról

A tipográfia szó görög eredetű, a τυπος (tüposz): kép, γραφω (graphó): írni szavakból származik. A tipográfia mestersége a nyomtatott betűk megjelenésével kezdődött. A szöveges közlés nyomtatott megformálásának tudományát foglalja magában. Az idő előre haladtával azonban, mint minden, ez a tudomány is sok változáson ment keresztül, amely leginkább a digitális tartalomszerkesztésnek köszönhető. A digitális forradalom ellenére a nyomtatásban, illetve a képernyőkön megjelenő szöveges kompozíciók megjelenítési szabályai nem változtak. Az emberi szem szövegértése és olvasása szempontjából megfelelő szövegszedési eljárások továbbra is az igényes kiadványok ismérvei, legyenek azok hagyományos könyvek vagy e-bookok.

A tipográfia számos területet, illetve e területek egységes látásmódját foglalja magában. Legfontosabb (alap) építőeleme a betű. A betűk önmagukban is sokfélék lehetnek. Fontos a formájuk, méretük, vastagságuk. Anélkül, hogy túlzott részletezésbe bocsátkoznánk csak annyit említünk itt meg, hogy stílusjegyeik alapján két fő csoportra osztjuk a betűket: az ún. antikva betűknek a dekoratív hatásra való törekvés, a változó vonalvastagság és a betűtalpak a legjellemzőbb tulajdonságai, míg az optikailag kiegyenlített, azonosnak ható vonalvastagsággal bíró, talp nélküli betűket lineáris antikváknak, régebbi elnevezéssel groteszk betűknek nevezzük. (A közeljövőben a betűkre egy külön írást is szentelünk majd.)

A betűk állnak össze szavakká, mondatokká, szöveges tartalmakká. Az így létrejövő betűcsoportoknak fontos belső ismérvük a betűközök, legfontosabb külső ismérvük pedig a szóközök. Ezeken felül a további grafikus elemekkel meghatározott térközök azok a legfelsőbb szintű tartományok, amelyekkel még foglalkozni kell. A fenti viszonyok optikája határozza meg az olvasási élményt. Nézzük, melyek azok legfontosabb ismérvek, amelyekre érdemes odafigyelni:

 betuk

A betűkön túl a készülő kiadványban meghatározóak a további grafikai elemek, a díszítések, a léniák (a szövegrészeket elválasztó vonalak), a képek és az egyéb illusztrációk. Ezek elhelyezése és a szöveghez, a szöveg közé (mellé, alá, fölé) történő illesztése is különös gondosságot és szakértelmet igényel. Ezek a szabályozott megjelenítések a hétköznapi ember számára nem is mindig egyértelműek. Mégis, ha az olvasó kezébe vesz két kiadványt, amelyek közül ez egyik tipográfiailag szakszerűen készült, a másik pedig nem, akkor az előbbit egyértelműen sokkal könnyebben fogja tudni olvasni, és kevésbé is fárad el a szeme a sorokat nézve.

Mi a WellCom Stúdióban több évtizedes szakmai múlttal rendelkezünk, és azért dolgozunk, hogy partnereink a lehető legigényesebb kiadványokat kapják. Bízzon a szakértelmünkben, keressen minket!

Madarat tolláról, céget arculatáról?

Miért fontos egy cég arculata?
Legfőképpen azért, mert egy érdeklődő gyakran előbb „találkozik” a vállalkozás arculatával, mint valamelyik képviselőjével.

Tovább Tovább

A tipográfiáról

A tipográfia szó görög eredetű, a τυπος (tüposz): kép, γραφω (graphó): írni szavakból származik. A tipográfia mestersége a nyomtatott betűk megjelenésével kezdődött.
A szöveges közlés nyomtatott megformálásának tudományát foglalja magában.

Tovább Tovább